. Ma Zsolt napja van.
Újdonságok az idei Erzsébet-programban
2014-01-09 17:34:27
Újdonságok az idei Erzsébet-programban

Újdonságok az idei Erzsébet-programban

Új pályázatokat hirdetett meg 2014-ben a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány: az Erzsébet-program keretén belül 62 pályázatra jelentkezhetnek a gyerekek, nagycsaládosok, nyugdíjasok és fogyatékossággal élők. A Programra ebben az évben 3,5 milliárd forintot biztosít az Alapítvány. Az idei év egyik újdonsága a „Fürdőbelépő nyugdíjasok részére Erzsébet Kártyán” pályázati felhívás.

 

Az első évhez képest az immár harmadik évébe lépett Program pályázatainak száma megkétszereződött. Gyerekek részére 58 féle Erzsébet-tábort, köztük több mint 20 új tábort hirdetnek – újdonság a népi mesterségek tábora, az író-olvasó tábor, vagy a hétfajta speciális sporttábor – és ugyancsak újdonság lesz a Napközi Erzsébet-tábor program, amelyet a leghátrányosabb kistérségek közül hatban szerveznek.

 

Az Erzsébet-táborok továbbra is minden gyerek számára nyitottak, az alacsony jövedelmű családokból érkezők 1000-2000, a többiek 10 000 forintért táborozhatnak egy-egy hétig. Nagycsaládosok, nyugdíjasok és fogyatékossággal élők számára továbbra is nyitottak a szociális üdülési pályázatok, amelyek felnőtteknek 5000, gyerekeknek pedig 2500 forintos önrész mellett nyújtanak üdülési lehetőséget. A szociális üdülési pályázatok újdonsága a nyugdíjasok számára meghirdetett „Fürdőbelépő nyugdíjasok részére Erzsébet Kártyán” pályázati felhívás, amit 2500 forintos önrész befizetése után az ország 60 gyógyfürdőjéből választva lehet legalább 5, de akár 33 alkalommal is igénybe venni.

 

A fürdőbelépőre február 15-ig, a szociális üdülési pályázatokra február 28-ig, az Erzsébet-táborokba pedig március 20-ig lehet jelentkezni az erzsebetprogram.hu honlapon. Az Erzsébet-programban az elmúlt két évben 260 ezer ember kapott üdülési lehetőséget, közülük 100 ezer gyerek. A szociális program kizárólag az Erzsébet-utalványok forgalmazásának bevételéből működik, költségvetési támogatás nélkül.

Forrás:mnua.hu

További híreink
Dermesztő tavaszunk van
Számos helyen fagyott csütörtök reggel, de még nincs vége.
2026-04-09 15:46:41, Hírek, Környezetünk Bővebben
Korda György reptéri domborművet kapott a kormánytól
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avatott fel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó a Liszt Ferenc Nemzetk...
2026-04-09 09:32:58, Hírek, Környezetünk Bővebben
Egy hónap alatt 146 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében
Márciusban 146 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
2026-04-08 14:46:59, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egyúttal feltehetően bejut a parlamentbe a Mi Hazánk is öt-hat mandátummal.
Bővebben >>