. Ma Emma napja van.
Kicsoda Berki Krisztián valójában?
2014-01-26 17:03:39
Kicsoda Berki Krisztián valójában?

Kicsoda Berki Krisztián valójában?

Az egyik televíziós csatornánál úgy gondolták, Berki Krisztián mindennapjait kell bemutatniuk. Belenéztem az egyik műsorba, de se azt nem láttam, hogy Berki rendőrségen járt volna kihallgatáson, mert a Fradinál feljelentették, sem azt, hogy John Marshallnak törlesztette volna a tőle elcsent több mint 40 milliót.

Sokat gondolkoztam, hogy leírjam-e, melyik csatornánál gondolták azt, hogy Berki életét, mindennapjait kell bemutatni. Végül úgy döntöttem, leírom, elrettentő példáként. Szóval a TV2 Édes Élet című remekművében nézhetjük – már aki akarja – Berki mindennapjait. A TV2-nél gondolták úgy, hogy bemutatnak egy embert, aki lényegében semmit nem csinált még életében, és akire senki nem kíváncsi, sőt…. De adtam egy esélyt, és megnéztem, vajon mitől érdekes Berki Krisztián. Kicsoda Berki Krisztián?

 

Hát, ha sportpályafutásában keresünk ilyen érdekes pontokat, akkor egyet sem találunk. A Fradinál 2004-2006 között a cserék cseréje volt, egyetlen hazai díjmérkőzésen a Hajdúnánás ellen védett 2004. július 3-án. Korábban a Budafok, Dunaferr, Csepreg, Balaton FC egyesületekben focizott. Mindössze négy NB1-es mérkőzésen 276 percet védett és nyolc gólt kapott a Balaton FC és Diósgyőr csapatában. 25 évesen sérülés miatt abbahagyja a profi futballt. Senki nem ismerné a nevét, ha a Ferencváros angol befektetője, tulajdonosa nem gondolja úgy, hogy Berki a megfelelő személy a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatói posztjára. Ekkor 2007-et mutatott a naptár, és hároméves Üllői úti regnálása során olyan mélyre süllyedt a zöld-fehér klub, ahonnan még most sem sikerült teljesen felemelkedni. A szurkolók, ha tehették volna, vascsövekkel kergették volna el.

 

Berki Krisztián, Feljelentés, büntetőeljárás,GödÉpp ezért volt meglepő, hogy 2011-ben Berki bejelentette, ő lesz a Fradi új tulajdonosa, mert megveszi az angol tulajdonos részvényeit. A nagy felhanggal bejelentett sajtótájékoztatón szinte mindenki tátott szájjal hallgatta Berki terveit – én nem. Kérdésemre gyorsan kiderült, Berkinek egyetlen fillérje sincs, sem megvenni a részvényeket, sem fizetést adni a játékosoknak. Szerencsére nem is lett a Fradi tulajdonosa, egy nagy átcseszés volt az egész. Vagy annál több, nem sokkal később ugyanis színre lépett a mostani elnök, Kubatov Gábor, aki elmondta, nagyon finom számítások szerint is legalább 25 millió forint hiányzik a kasszából abból az időszakból, amikor Berki vezette a klubot. Kubatov akkor több fórumon elmondta, Berki teljesen komolytalan, üzletembernek még véletlenül sem nevezné. Sokáig csupán annyit hallottunk Berkiről, hogy hol egy színésznővel jár, hol több tízmilliós autójával beáll a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyre.

Fotó:origo.hu

 

Van aki elvesz , hogy jó legyen...

 

Aztán feltűnt Vácon, ahol belépőjeként azt mondta, ő profi, és profi klubot épít fel – a Vác most a megye I-ben szerepel. Féléves ottléte után Héger Józseffel együtt több százmillió forinttal nem tudnak elszámolni, a játékosokat átvertre, és kettős szerződésekről, sőt kettős könyvelésről is hallani. Szerencsére John Marshall, a Vác tulajdonosa nem hagyta annyiban, és feljelentette Berkit. Mint azt Ch. Gáll András a Magyar Nemzetben elsőként megírta, az angolnak már ütőkártya is van a kezében, a bíróság ugyanis jogerősen kimondta, hogy Berki 42,5 millió forinttal tartozik a Vác tulajdonosának. 

                                                                                                                                   

Nos, megpróbáltam, de semmi olyan nem derült ki Berkiről, ami miatt a TV-ben kellene mutogatni. Illetve van egy műsor, ahova sokak szerint való, de azt az M1-en lehet látni hétfő esténként. Berkit, mint ügyeletes rosszfiút mutatják be a TV2-nél, de ő sokkal, de sokkal több, sokkal rosszabb ennél. Annál a csatornánál, ahol azonnal kirúgtak egy elismert színészt, mert büntetőeljárást indítottak ellene most bemutatnak lényegében egy senkit, aki kétes üzelmeinek köszönhetően milliomos- vagy legalábbis annak tünteti fel magát – aki a kamerák előtt fellengzősen azt mondja, ha kell, 500 ezerért vesz babakocsit a gyerekének. Bemutatnak egy férfit, aki emberek sokaságát vágta át, csapta be az elmúlt hét évben, aki ellen jelenleg több büntetőfeljelentés van érvénybe, akitől polgári peres úton több millió forintot követelnek.

Bravó TV2, Bravó Berki Krisztián.

Fehér György

Forrás:mifocink.com


                 Fotó:origo.hu

Van aki megtesz, hogy jó legyen...

 

Ne tévesszék össze a két személyt!

Utoljára frissítve: 2014-01-26 17:13:21

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>